A minap egyik ügyfelemmel egy kávézóban beszélgettünk. Megkérdezte, mióta végzem ezt a tevékenységet, és egyáltalán hogy jött nálam ez az egész.
Elmeséltem neki, hogy „hivatalosan” körülbelül 5 éve indítottam el a vállalkozásomat, azóta fókuszálok kifejezetten arra, hogy segítsek mások írásaiból kihozni a maximumot, és azt is elmondtam neki, hogy „nem hivatalosan” viszont már azóta ezzel foglalatoskodom, hogy az eszemet tudom, vagy legalábbis, amióta írni-olvasni megtanultam, csak valahogy sokáig tartott rájönnöm, hogy ez a terület az, amellyel igazából foglalkoznom kell. Miközben elmeséltem neki a történetemet, rájöttem valamire, és ezt ott helyben ki is mondtam.
Amikor valami a „zsigereinkben van”, természetből fakadóan jól értjük, könnyen végezzük, azt mások tehetségként látják bennünk. Mi magunk azonban ezt a képességet gyakran annyira természetesnek vesszük, hogy nem gondolunk rá valamiféle tehetségként. Sok esetben úgy gondolunk rá, hogy „ugyan, ez semmi különös”. És lehet, hogy megtanulunk valami egészen mást, csak azért, mert az jónak tűnik. Még az is lehet, hogy az a terület nem esik messze attól, amiben a tehetségünk van, de bizony olyan is van, hogy teljesen tévútra kerülünk vele.
Pedig ha mindenki pontosan azt csinálná, azon a területen tevékenykedne, amit álmából felkelve és gondolkodás nélkül is fontosnak talál, ahol az eredendő tehetsége lakozik, akkor talán nem lenne ennyi félresiklott, sikertelen, céltalan és boldogtalan élet.
Ha mindenki azon a területen működne, amelyet valahogy alapvető küldetésének tekint, ahol ő eleve jó, és ezért ösztönösen végzi, és így mindig motivált is benne, akkor mindenki büszkén mesélhetne a munkájáról, boldoggá tehetné az ügyfeleit, a kollégáit, a főnökét, és otthon nem a családján élné ki a napközben felgyülemlett negatív érzelmeit. A szülők nem kényszerítenék bele a gyerekeiket valami hangzatos tanulmányba, csak azért, mert az most menő, vagy mert annak idején nekik maguknak sem volt választásuk – ha mindenki a saját célját vinné tovább, és abban próbálna meg igazán profivá válni.
Nekem kicsit sokáig tartott a sajátomra rájönni, viszont épp ezért a példám éppen azt mutatja, hogy soha nem késő elkezdeni.
Bármikor is találod meg a személyes küldetésedet, azt a területet, ahol pontosan azt tudod tenni, amiben jó vagy, és amit így elkerülhetetlenül szeretsz is végezni, azzal konkrétan mindenki nyer.
Mi az, amit valahogy mindig is jól csináltál? Azon a területen tevékenykedsz, vagy másfelé sodort az élet?
