Amikor egy hosszabb írást ellenőrzök, eltart egy darabig, amíg teljesen átérzem a szerző stílusát. Eleinte ízlelgetem, barátkozom vele, aztán néhány oldal után, amint megvan ez az egység köztem és a mű között, be is gyorsul vele a munka. Ezért van az, hogy a második lektorálási szakasz elején, amikor másodszorra is, teljesen az elejétől indulok el részleteiben a kéziraton, időnként felhördülök: „Te jó Isten, ezt meg miért így csináltam?”
Ez még csak a kisebbik oka annak, hogy miért tartom elengedhetetlennek a többkörös lektorálást.
Ugyanis a második körben még konkrét helyesírási hibák is előbukkannak. És nem, ezt a rutin nem képes áthidalni! Olyankor mindig van még mit javítani! Ha valaki esetleg most erre azt mondaná, hogy nem igaz, mert ő már elsőre is tökéletes munkát végez, akkor javaslom, hogy mielőtt megszólal, tegyen egy próbát! Méghozzá úgy, hogy a második ellenőrzési körben is tüzetesen végignézi a szöveget, az elejétől a végéig, tehát nem csak úgy átfutja.
Ezeken kívül a második ellenőrzési fázis során a szöveget tovább is lehet finomítani.
Mint amikor a levest még kóstolgatja, tovább ízesíti az ember, mielőtt késznek titulálná. Sőt, én még egy harmadik, szúrópróbás kört is megejtek a rend kedvéért. És olyan kollégát is ismerek, aki még itt sem áll meg. Én a harmadik, szúrópróbás kör után „engedem el” a mű „kezét”. Ott érem el azt a színvonalat, amellyel már elégedett vagyok.
Így aztán nem is értem, hogyan hirdetheti a munkáját professzionálisnak nevezve olyasvalaki, aki csupán egyetlen körben megy végig az anyagon, a második körös ellenőrzést legfeljebb a tördelés után, a nyomdai PDF-en ejtve meg, ott azonban már nyilván nem túl alaposan, hiszen akkor meg a tördelő kezdhetné elölről az egész munkáját, és attól nem hiszem, hogy túl boldog lenne.
Ennek ellenére úgy látom, hogy nagyon sokan csinálják ezt így.
Némelyek ezzel együtt persze jóval alacsonyabb áron is teszik ezt, mint amennyit például én kérek a sztenderd többkörös ellenőrzésemért. Ha az illető megbízónak megfelel az így kapott színvonal, akkor lelke rajta. Tulajdonképpen nem is bánom, ha nekem a valóban igényes ügyfelek jutnak.
Ugyanakkor nem kevesen elég rendesen megkérik a „félkész” munka árát.
Ami csak azért bánt, mert egy laikus sokszor nem tudja a lektorálási munka értékét valóban felmérni. Elvégre neki ránézésre jónak tűnik. És így talán sosem tudja meg, mennyivel lehetett volna sikeresebb az írása, mennyivel rövidebb idő alatt tehetett volna szert jobb hírnévre, mennyivel bővebb és magasabb szintű célközönséget vonzhatott volna be, ha nem elégszik meg annyival...
Ezért az ár és érték viszonyának meghatározásakor javaslom a fentiek figyelembe vételét.
