Bizony, nem elég…
Erre hadd mutassak itt egyből 1-2 példát.
Ezeket a csodás javaslatokat a Word 2013 dobja fel, ha a szövegben találkozik az egyébként kifogástalanul leírt amennyien szóval:
Néhány teljesen ismeretlen, sőt nem létező szót javasol:
- ámennyien,
- amennyién,
- amennyisen.
Ezeken kívül kettő értelmes, de oda nem illő szót ad meg:
- mennyien,
- amennyin.
Ez csupán arra „jó”, hogy esetleg elbizonytalanítson valakit a saját helyesírásában, vagy rákényszerítsen bennünket, hogy még más fórumokon is utánanézzünk, hogy most akkor vajon helyesen írtuk-e a szót.
Nem tudom, hogy vagy vele, de számomra ez így inkább csak hátráltató…
És ez sajnos nem egyedi példa. A változatosság kedvéért hadd mutassak egy másikat is, itt a Word a mindannyiunknál szót dobta fel hibaként, holott nem az…
…helyette pedig felajánl három szónak látszó dolgot:
- mindannyiinknál,
- mindannyinknál,
- mindannyisunknál.
Ezek valójában nem is szavak. (Hiszen a szónak kell, hogy legyen valódi jelentése ahhoz, hogy szónak nevezhessük.)
És eddig még csak a Word-öt említettem. Sajnos a Google szövegszerkesztője sem kivétel ez alól.
Íme egy példa, ettől a hajam is égnek áll:
Ez a „csoda” tehát nem ismeri fel helyesen a Magyarországon szót, helyette két helytelen írásmódot javasol:
- Magyar országon,
- Magyar – országon.
Nincs több kérdésem…
Persze, ezek a szövegszerkesztői funkciók hoznak fel azért megfelelő javaslatokat is, legtöbbször például elírásnál, de erre sincsen garancia, éppen a fenti példákból kifolyólag.
Sajnos legalább annyi hibát is tartalmaznak, mint amennyi helyes javaslatot, tehát semmiképp sem javaslom, hogy valaki csak és kizárólag ezekre hagyatkozva ellenőrzöttnek és kijavítottnak tekintsen egy szöveget – már amennyiben tényleg szeretne profinak nevezhető munkát kiadni a kezei közül.
Legközelebbi bejegyzésemben az MTA helyesírási oldalával fogok foglalkozni. Elöljáróban annyit, hogy ez az oldal nagyon hasznos tud lenni, emellett én miért nem javaslom, hogy valaki vakon megbízzon az itt kapott javaslatokban.
A helyesírás legyen veletek! 🙂